A kismama a lehető legkevesebbet idegeskedjen – ismerős ez az intelem? Nem véletlenül van jelen, hiszen a stressz a kismama szervezetére negatívan hat, ez pedig nem szerencsés, amikor éppen egy új életet hord a szíve alatt. Egy friss kutatás azonban arra is rámutat, hogy a stressz nem csak közvetlenül a kismama szervezetét roncsolja, hanem hatással van a baba fejlődésére, sőt, a gyermek későbbi egészségére is.
A kortizol szerepe
A kortizolt stresszhormonként is szokták emlegetni és szerepe fontosabb, mint hinnénk. Lényegében a veszélyhelyzetekben segít nekünk menekülni, adott esetben harcolni. Amikor megugrik a kortizolszint, akkor hevesebben ver a szív, megnő a vérnyomás és a vércukorszint és még egy sor változás történik.
Ezek a változások alapból nem szerencsések a magzatra nézve, de egy friss kutatás arra is rámutat, hogy a kortizol a placentában is változásokat idéz elő.
A kortizol és a méhlepény
A Barcelonai Egyetem Biológiai Karának és Biomedicina Intézetének (IBUB) gondozásában jelent meg az a kutatási anyag, mely a kortizol hatásaira mutat rá a méhlepényben. Egészen pontosan a kortizolérzékeny génekre gyakorol hatást, ez pedig hatással van a babák fejlődésére és a későbbi egészségükre is.
A stressz és a védekezés
A stressz a kismamák esetében tartogat még egy jelentős rizikófaktort. A terhesség alatt az immunrendszer működése visszafogott, hiszen a baba csak félig azonos genetikailag az édesanyával, így védelme érdekében az anya szervezete az immunrendszert “lecsendesíti”. A kortizol hatásai – a menekülésre vagy harcra való felkészítés – ugyancsak negatívan hatnak az immunrendszerre. Mivel a baktériumok és fertőzések elleni védelem a harc és a menekülés során nem olyan fontos, a kortizol túltermelése sajnos az immunrendszert visszafogja – a stresszes emberek többször is betegszenek meg. Ez egy kismamánál fokozott kockázat, és nem csak azért, mert a terhesség is hatással van erre a rendszerre.
A vetélések mintegy 70%-ért a felszállóvá váló hüvelyi fertőzések tehetőek felelőssé, ami elkeserítő adat, de lehet ellene védekezni. Ennek remek eszköze a cink és a réz megfelelő arányú pótlása, mert ezek a fémek a szervezetben antivirális, antibakteriális és gombaellenes hatásokkal rendelkeznek, azaz komoly segítséget jelentenek a hüvelyi fertőzések kialakulásának megelőzésében.
A cinkhez és rézhez hasonló tápanyagok pótlását ma már a WHO is javasolja, ennek megfelelő eszköze lehet egy jó terhesvitamin. A hasznosulás szem előtt tartásához mindenképpen keressünk olyan készítményt, mely szerves, biológiailag aktív formában tartalmazza a lehető legtöbb anyagot. A szerves kötésű anyagok – praktikusan -citrátok és -glükonátok, pl.: cink-citrát, réz-glükonát – hasznosulása akár 80%-kal is jobb a szervetlen kötésű társaikénál, mivel a szervetlenek lényegesen kevesebb átalakítást kell végrehajtania rajtuk ahhoz, hogy be tudja őket építeni.
A terhesvitaminok másik kiemeleten fontos tulajdonsága a megfelelő tagoltság! Az eltérő trimeszterek ugyanis eltérő tápanyagigényekkel is rendelkeznek, ezt pedig a készítménynek megfelelően ki kell szolgálnia. Az egyes trimesztereknek ugyanis más és más a fókusza, így más arányban van szükségük a tápanyagok pótlására is!
Trimeszter Termékenységi Klinika
Babát szeretnél? Jelentkezz be a Trimeszter Termékenységi Klinikára!
Örömmel jelentjük be, hogy klinikánk hamarosan megnyit november elején, termékenységi konzultációra már foglalhatóak időpontok!
Ajánlott cikkek a kategóriában
A D-vitamin hiánya is hozzájárulhat a gyermekáldás elmaradásához
A D-vitamin fontosságáról, a hiánybetegségeiről, és a terhességre gyakorolt hatásukról dr. Angyal Géza szülész nőgyógyász beszélt.