A férfiak spermiumszámának jelentős csökkenéséről sokszor volt már szó, de azzal kevesebbet foglalkoztunk, hogy ez nem csak a termékenységükre van hatással. A témában több tanulmány is született – hiszen jelentős problémáról van szó – melyek eredményei nem éppen kecsegtetőek.

Csökkenés

A tanulmányok kivétel nélkül rámutatnak arra, hogy 1973 és 2011 között a nyugati társadalmak férfiainak spermiumszáma szignifikánsan csökkent. Ez számszerűsítve több, mint 50%-os esést jelent. És ezzel nem csak az a gond, hogy nehezebb családot alapítani, hanem az is, hogy azoknál a férfiaknál, ahol csökkent spermiumszámot mutattak ki, megnőtt az kockázata a korházi kezelések szükségességének, illetve a halálozásnak is!

Ennyire fontos?

Mivel a spermiumtermelés egy olyan folyamata a testnek, melybe nagyon sok olyan szereplő is beleszól, amik más, fontos folyamatokban is szerepet játszanak, így igen. A tesztoszteron hatással van a szív és érrendszerre, a progeszteron a kiválasztásra, és így tovább. Ha az egyik rendszer sérül, sérül a többi is.

A kutatók arra nem találtak választ, mi okozza a csökkenést, így a következtetéseik szerint a vegyszerek lehetnek a ludasak, melyekkel nap mint nap találkozunk az étkezések, a testápolás, az öltözködés terén, vagy amikor levegőt veszünk.

Merre tovább?

Mindenképpen az életmódváltás, a rendszeres mozgás és az egészséges étkezés jelenthet javulást a spermiumszám csökkenésében. Ugyanakkor ez még nem segít nekünk a tápanyagraktárak visszatöltésében. Az egészséges, vegyszermentes étkezés nagyon jó dolog, de a levegővel nemigen tudunk mit kezdeni, közlekedni is kell, és anyagilag a folyamatos vegyszermentes étkezés is igen megterhelő, vagyis nem állandóan megoldható.

Itt lépnek be a képbe a jó minőségű, férfiaknak kifejlesztett vitaminok. Ezek ugyanis nem csak a termékenységet képesek javítani, de megfelelő összetétel esetében az általános állapotot is. A megfelelő alatt azt értjük, hogy a készítmény komplex legyen, vagyis lehetőleg minél több anyagot tartalmazzon, és azok közül a lehető legtöbb szerves kötési formában (-citrát, -glükonát) legyen jelen. Így ugyanis a bevitt anyagok felszívódása 80%-kal is jobb lehet.