Minden egyes újabb hullám után az emberiség reménykedve vár, hogy talán most már vége lesz a Covid uralmának. Sajnos azonban a vírus egyelőre marad, és annak következményeivel is számolni kell. Egy belga tanulmány ugyanis rámutat arra, hogy bizony a fertőzésnek hatása van a spermiumszámra és a mozgékonyságra is.

Csökkenő számok

A tanulmányban 120 belga férfi vett részt, életkoruk átlagosan 35 év volt, és átlag 52 nappal a tünetek elmúlása után adtak spermamintát. Fontos megállapítás volt a minták kapcsán, hogy egyik sem volt fertőző. Azonban a mintát adó férfiak mintegy 25%-nál jelentős, akár 60%-os romlás is mutatkozott a spermiumok mobilitásában, és 37%-os csökkenést mutatott a spermiumszám. A fertőzés ilyen hatása jó esetben nagyjából 3 hónap után eltűnik. A jó esetben kifejezés azért áll itt, hiszen a spermiumtermelés helyreállásához nem csak a vírus eltűnésére lehet szükség.

Helyreállítás

Mindenekelőtt természetesen a teljes gyógyulás kell a spermiumszám helyrebillentéséhez – ezt az immunrendszer támogatásával segíthetjük elő, a spermiumszám helyrebillentéséhez azonban hathatós segítséget kaphatunk kívülről is tápanyagpótlás formájában. Ennek eszköze a vitaminkészítmény, és ha a férfierő, a spermiumszám és a termékenységi mutatók is fontosak, akkor kifejezetten a jó minőségű férfivitaminra érdemes támaszkodni. Ez azt jelenti, hogy komplex készítményt keressünk, mely szerves, biológiailag aktív formában tartalmazza az anyagokat (-citrát; -glukonát). Ezzel nem csak a spermiumszám helyrebillentéséért tehetünk sokat, de az immunrendszer megfelelő támogatásáról is gondoskodhatunk általa.

Ennyi elég?

Többnyire igen, ám ha a családalapítás egy évnél tovább várat magára a megfelelő tápanyagpótlás ellenére is, akkor szakember segítségére lesz szükségünk.