A meddőséggel kapcsolatosan igen sok tévhit kering a köztudatban. Ezek közül az egyik, hogy ez az állapot végleges, a másik pedig, hogy csak azokat érinti, akik családot szeretnének alapítani, akiknek már van, azokat nem. Ez utóbbi kérdéskörrel foglalkozunk most.
Meddőség családalapítás után?
Természetesen a meddőség akkor is jelentkezhet, ha a család már megvan, de bővíteni szeretnénk. Hajlamosak vagyunk erre az állapotra úgy gondolni, hogy ha már sikerült egyszer teherbe esni, akkor a meddőség már biztosan nem fenyeget bennünket, ez azonban nem igaz. Mivel igen sok esetben a meddőség hátterében tápanyaghiány áll – ami ugye tulajdonképpen bármikor kialakulhat -, így a meddőség a fogamzóképes kor bármelyik részében jelentkezhet – függetlenül attól, hogy előtte a nő esetleg már szült, akár nem is egy gyermeket.
Nem elhanyagolható és lehet rajta segíteni
Sok nő, aki az úgynevezett secunder , vagy másodlagos meddőséggel néz szembe nem is nagyon mer beszélni az állapotról. Ha megteszi, azt kapja, hogy ne keseregjen, hiszen már van gyereke, de a lelki teher, amit a család bővítésének képtelensége jelent, hasonlóan nagy, mint amit a családalapítás elmaradása válthat ki.
A másodlagos meddőség kialakulásában igen nagy szerepet játszik a tápanyaghiányos állapotok jelentkezése, melyek egy – vagy több – gyerek mellett sokkal könnyebben jelentkeznek, hiszen nagyobb a stressz, több dologra kell figyelni, és sokszor még enni sincsen idő. Vagyis a tápanyagpótlás ilyenkor talán még fontosabbá válik!
Pótlás, de hogyan?
A pótlás eszköze a megfelelő, kiegyensúlyozott táplálkozás lenne. Ezt ugye egy gyerek mellett már alapból nehezebb kivitelezni, a mozgás beillesztéséről nem is beszélve. Ráadásul számolni kell az élelmiszerek beltartalmi csökkenésével, illetve azzal, hogy a gyermeket nevelő szülők energiafelhasználása is magasabb lehet, hiszen több a stressz, többfelé kell figyelni, stb. A pótlás jó eszköze lehet egy terhes vitamin, de mindenképpen olyat válasszunk, mely hatékonyan képes felszívódni, illetve képes az eltérő trimeszterek eltérő igényrendszerének kiszolgálására is. Előbbit biztosíthatjuk, ha komplex, szerves kötésű anyagokat tartalmazó készítményt választunk. A szerves kötésekben bevitt anyagok (ezek praktikusan a -citrát és -glükonát kötési formákat jelentik) hasznosulása a szervezetben akár 80%-kal is jobb lehet, mint szervetlen társaiké.
A megfelelő tagoltság kérdése kicsit nehezebb, ugyanis kevés olyan készítménnyel találkozunk, mely ezt követné. Nem csak az a lényeg, hogy 3-as tagolással rendelkezzen a készítmény, hanem az, hogy a tagolással a három eltérő trimeszter igényeit elégítse ki.
Trimeszter Termékenységi Klinika
Babát szeretnél? Jelentkezz be a Trimeszter Termékenységi Klinikára!
Örömmel jelentjük be, hogy klinikánk hamarosan megnyit november elején, termékenységi konzultációra már foglalhatóak időpontok!



