Az őszi-téli időszakban sajnos gyakoribbak a megbetegedések. A náthák, az influenza és egy sor más betegség leselkedik ránk, melyek vírusok, így igazán csak a megelőzéssel tehetünk ellenük. De ebben az időszakban a felülfertőzések száma is megugrik, amikor is az antibiotikum kerül előtérbe, ami a terhesség alatt nem éppen előnyös.

Fertőzések

A várandósság során az immunrendszer csak félgőzzel üzemel, hogy a magzat ne lökődjön ki az édesanya szervezetéből. Ennek hátulütője, hogy a kismamák fogékonyabbak a betegségekre is. Egy nátha, vagy az influenza sem jelent kifejezetten nagy gondot, inkább csak kellemetlen, de sajnos a bekteriális felülfertőződés – éppen a fogékonyság miatt – gyakran előfordulhat. Ekkor lépnek be a képbe az antibiotikumok, amikkel azonban lehet baj!

Makrolidok

A statisztika alapján a kismamák nagyjából 40%-a részesül antibiotikumos kezelésben. Elsősorban penicillin alapú készítményekkel próbálkoznak a szakemberek, de érzékenység vagy nem megfelelő hatékonyság esetén a makrolidok is elő kerülnek. Ezek azonban nem kifejezetten jók, mivel a másfélszeresére növelik a fejlődési rendellenességek kialakulásának kockázatát a penicillin terápiával szemben.

Megelőzés

Tudjuk, hogy a betegségek esetében a legjobb fegyver a megelőzés, ami kiemelten fontos akkor, amikor az immunműködés ráadásul alacsony szinten mozog. Ilyenkor a megfelelő tápanyagellátottság mellett – mely a kiegyensúlyozott várandósság alapkövetelménye – , érdemes figyelni az olyan anyagok bevitelére is, mint a cink és a réz. Ezek ugyanis antibakteriális, antivirális és fungicid tulajdonságokkal is bírnak a szervezetben!

Bevitelük rendszerint a megfelelő várandósvitaminnal történhet. Itt arra kell figyelni, hogy a készítmény – azon túl, hogy a három trimeszter eltérő igényeit jól tagoltan legyen képes kiszolgálni – szerves kötési formában tartalmazza a két anyagot. Ez praktikusan cink-citrátot és réz-glükonátot jelent. A szerves kötés jelentősége abban rejlik, hogy így az anyagok hasznosulása 80%-kal is jobb lehet (ez minden anyagra igaz, vagyis a készítményben a lehető legtöbb anyag ezzel a kötési formával szerepeljen)! Még többet tehetünk azzal, ha a cinket és a rezet egyszerre visszük be a szervezetbe, ez a két anyag ugyanis segíti egymás hasznosulását is!