Sok pár akkor is kétségbe esik, ha elsőre, esetleg harmadik-negyedik alkalommal sem sikerül a családalapítás. Orvosilag egy év sikertelen próbálkozás – egészséges pároknál, normál szexuális élet – mellett be nem következő terhesség jelent meddőséget. Egyértelműen harc, méghozzá a családalapítás gondolatától. Ez nem azt jelenti, hogy rá kell görcsölni a dologra, pusztán azt, hogy érdemes tenni érte. A harc egyik első eszköze a szervezet támogatása. A várandósság, egy teljesen új élet létrehozása erősen megterheli a női szervezetet, amire fel kell készíteni. Ezt a tápanyagok megfelelő pótlásával érhetjük el – kvázi már a családalapítás gondolatától érdemes fokozottan figyelni az egészséges életmódra, és a megfelelő terhes vitaminnal támogatni a szervezet, mely szerves kötésben (-citrátok; -glükonátok) tartalmaz lehetőleg sok anyagot (vagyis a készítmény komplex), és képes lekövetni a terhesség mind a 9 hónapját, a felkészülési időt, valamint a szoptatást is. Ez azt jelenti, hogy megfelelően tagolt vitaminkészítményre lesz szükségünk (itt érdemes megjegyezni, hogy a felkészülési időszaknak, valamint az első trimeszternek megegyezik a tápanyagigénye, ahogyan a harmadik trimeszternek és a szoptatási időszaknak is). Érdemes figyelembe venni a normál spermiumtermelést is – ehhez a jó férfivitamin járulhat hozzá nagy mértékben -, valamint segíthet néhány házi praktika. Az első a felszabadultság, ha ugyanis a pár rákoncentrál a családalapításra az sokszor csak ront a helyzeten. A másik a naptár módszer, melynél az ovulációra több próbálkozást is időzítünk, hiszen a fogantatás esélye ilyenkor a legnagyobb. Hiábavaló akkor sem volt a szervezet támogatása, a tápanyagok pótlása és az egészséges életmódra való átállás, ha mégis orvosi segítségre szorul a pár. Hiszen a lombikprogram pusztán a megtermékenyített petesejtből létrejött magzat beültetését jelenti, de a baba kihordása ekkor is kihívás lesz a szervezetnek!Sajnos egyre több pár kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy a meddőség az ő életüket és párkapcsolatukat is megnehezíti. De azt kevesen tudják, hogy mikortól is lehet meddőségről beszélni, és meddig érdemes próbálkozni azzal, hogy természetes úton összejöjjön a baba.
Meddőség
Lemondás, vagy harc?
Valami más?
Ha semmi nem használ
Trimeszter Termékenységi Klinika
Babát szeretnél? Jelentkezz be a Trimeszter Termékenységi Klinikára!
Örömmel jelentjük be, hogy klinikánk hamarosan megnyit november elején, termékenységi konzultációra már foglalhatóak időpontok!