Az ma már ismert tény, hogy a férfiak termékenységi mutatói évről-évre egyre romlanak. Ez igaz mind a fejlett, mind a fejlődő országok esetében. Azt is tudjuk, hogy ezen a helyzeten a megfelelő táplálkozással és a mozgással elméletileg sokat lehet javítani. De vajon tényleg igaz, hogy aki rendszeresen mozog és helyesen táplálkozik, annak kisebb az esélye a termékenységi gondokra?

Férfigondok

Sokáig tartotta magát az elképzelés, hogy a meddőségi gondok kizárólag a nőket érintik, a férfiaknál nem is jelentkezhet probléma. Mára tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem igaz, sőt, a problémák közel feléért az erősebbik nem felel.

Ezek lehetnek genetikai gondok – amikkel a tudomány mai állása szerint sajnos túl sokat kezdeni nem lehet -, illetve lehetnek betegségek is, melyeken a szakorvos jó eséllyel képes segíteni. A legtöbb esetben azonban a probléma hátterében egyszerűen a tápanyaghiány és a mozgásszegény életmód áll.

A munka és a mozgás

A Brigham and Women’s Hospital Harvard Medical School kutatóinak frissen publikált tanulmánya szerint azoknak a férfiaknak, akik nehéz fizikai munkát végeznek a munkahelyükön, magasabb a spermiumszáma, illetve magasabb tesztoszteron szinttel is rendelkeznek – ez pedig a mozgásnak köszönhető. Ha pedig végiggondoljuk, hogy akár a hazai, akár a nemzetközi férfiközösség hány százaléka végez ülőmunkát, és hanyagolja el a mozgást, akkor már érthető is, miért is vizsgálták ezt a részletet a tudósok.

A spermiumszám azonban csak az egyik érték, a spermiumok minősége legalább ennyire fontos. A hímivarsejtek mozgása, felépítése, morphológiája, DNS-e is sérülhet, ami hatalmas probléma. A nem megfelelő minőségű spermium ugyanis a megtermékenyítésre képes lehet, de ezáltal jelentősen nő a koraszülés, a vetélés, vagy a genetikai gondok kialakulásának esélye.

És az étkezés?

Adódik a kérdés, hogy bár a mozgásban lehetnek gondok, de a kiegyensúlyozott étkezés nem számít? A válasz az, hogy igen, nagyon is sokat számít, de az étkezés önmagában napjaikra már sokszor kevés, köszönhetően a tömegtermelés, a vegyszerezés és más külső tényezők tápanyagtartalmat csökkentő hatásának. Ez pedig azt jelenti, hogy még a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás mellett is jelentkezhet a tápanyaghiányos állapot, mely a meddőség melegágya is.

A tápanyagok pótlása azonban ezen sokat tud segíteni. Emellett természetesen szükség van a mozgásra és a kiegyensúlyozott táplálkozásra is, de a pótlás révén az élelmiszerek beltartalmi csökkenése kompenzálható. Erre jó eszköz lehet egy férfivitamin, hiszen ez kifejezetten az erősebbik nem igényeihez van igazítva. Azonban fontos, hogy olyan készítményt válasszunk, mely komplex, illetve a lehető legtöbb anyagot szerves kötési formában tartalmazza. Mindkettő a hasznosulás miatt fontos. Az egyes anyagok segítik mások felszívódását – ez a komplexitás fontossága -, a szerves kötésű anyagok pedig (ezek praktikusan a -citrát és -glükonát kötéssel rendelkező anyagok pl.: cink-citrát, réz-glükonát) akár 80%-kal is jobban hasznosulnak, mint a legtöbbször a készítményekben található szervetlen társaik.