A folsav a terhesség során kiemelt jelentőségű, de nem csak akkor fontos a megfelelő szintje. A B9-vitamin néven is ismert anyag ugyanis igen sok fontos funkcióban tölt be kulcsszerepet, kezdve a vérképzéstől egészen az agyai működésekig. A folsavhiány nem egy könnyen felismerhető hiányállapot, de azért vannak olyan tünetek, melyek felhívják rá a figyelmet. 

Miért olyan fontos? 

Szerencsére ma már szinte minden kismama tudja, milyen fontos a folsav pótlása. Azt már kevesebben tudják, hogy a terhesség első heteitől jelentősége van, vagyis a tudatos babatervezés és az időben megkezdett folsavpótlás kiemelt jelentőségű! Ez azonban nem jelenti azt, hogy a folsav pótlása, pontosabban megfelelő szintje csak a terhesség során lenne fontos, hiszen a hiányállapotok a várandósság időszakán kívül is sok problémát okozhatnak! 

Tünetek 

A folsav, vagy B9-vitamin szerteágazó funkciókat tölt be a szervezetben. Többek közt hiányában nem képződik elegendő vörösvértest, így vérszegénység, ezzel együtt fáradákonyság, izomgyengeség is jelentkezhet. A folsav a DNS és RNS szintézisében is fontos szerepet tölt be, így hiányában neurológiai tünetek is jelentkezhetnek (zsibbadás, látászavarok, fülcsengés, stb.), de még a hasmenés is utalhat a hiányállapot meglétére, hiszen a folsav a kiválasztó szervrendszer működésében is fontos szerepet tölt be. 

Emellett nem szabad elfelejteni, hogy a folsav hiánya nem mindig, vagy nem erős tünetekkel jelentkezik, ám a hosszan fennálló hiányállapot a meddőség kialakulását is nagyban segíti. 

Pótlás 

Együnk sok leveles zöldséget, vagy káposztafélét – lehet olvasni az interneten, ami fontos és igaz, de tegyük hozzá azt is, hogy a folát erősen hőérzékeny vegyület, az elkészítés mellett még a tárolás során is csökken a szintje 

A folsav mesterséges forrásból is jól pótolható, de itt adódik egy fontos hiba. A mesterséges folsav sajnos az emberiség 50%-a számára nem hasznosítható, hiába viszik be a szervezetükbe. Az MTHFR gén mutációjának jelenlétében ugyanis a szervezet nem képes hasznosítani a szintetikus folsavat – vagyis azt, amelyik a tablettákban van – így a pótlással sem érünk el sokat. Erre megoldást jelent a Quatrefolic, vagyis a negyedik generációs folsav, mely MTHFR mutáció mellett is jól hasznosul, így valóban képes támogatni a szervezetet. Ez az anyag azonban csak kevés vitaminkészítményben, még kevesebb terhes vitaminban van jelen.