A szervezet egyensúlyának fenntartása a tökéletes működés miatt kiemelten fontos. Sajnos, ha az elcsúszás megtörténik, akkor a helyreállítás sem olyan egyszerű. Ennek megfelelően kiemelten fontos, hogy az ember odafigyeljen arra, miket is eszik, és főleg milyen mennyiségben, hiszen ezzel a családalapítást, az egészséget és még az alakot is kockáztatja. A vegetáriánusok pedig egy szempontból még veszélyeztetettebbek, mint a húsfogyasztó társadalom.

Vegetáriánus gondok

Azt már viszonylag rég tudjuk, hogy a vegetáriánus, vagy vegán életmódot folytató emberek számára a vas pótlása javallott, hiszen bár a spenót hatalmas mennyiségben tartalmazza ezt az anyagot, a növényi táplálékból a vas felszívódása nagyon rossz. Azt is tudjuk, hogy a hús kiváltására a legtöbben a szóját használják, például tofu formájában. Csakhogy ezzel van egy kis baj.

A szója remek alternatívája a húsfogyasztásnak, hiszen tartalmazza mind a 9 esszenciális zsírsavat, amire a szervezetnek szüksége van. Emellett azonban tele van fitoösztrogénekkel is, melyek a sz emberi szervezetben ugyan úgy viselkednek, mint az ösztrogén hormon.

Hormonális elcsúszás és hízás

A szója rendszeres és hosszabb távon való fogyasztása, valamint a nagy mennyiség is bajt eredményez, ösztrogéndominanciához vezet. Ez meddőséget vált ki, emellett pedig hatással van a pajzsmirigy hormonokra is, mivel az ösztrogén túlzott jelenléte a májban termelődő pajzsmirigy hormonokat megkötő fehérje túltermelését is okozza. Ennek következtében pedig pajzsmirigy alulműködés tüneteket tapasztalhatunk, hiszen nincs elengedő szabad pajzsmirigy hormon a vérünkben.

Tápanyagpótlás

A szervezet egyensúlyáról a tápanyagok gondoskodnak. Ezek szükségesek a hormontermelő mirigyek megfelelő működésének fenntartásához, vagyis tulajdonképpen a tápanyagok felelnek a hormonális egyensúlyért is. Napjainkban azonban a tápanyagok pótlása nehézkes lett. Ennek oka a csökkent bevitel és a fokozott felhasználás együttes jelenléte. A csökkent bevitelt az élelmiszerek beltartalmának jelentős romlása okozza (vegyszerezés, tömeggyártás, a termőföld tápanyagtartalmának csökkenése, stb), a fokozott felhasználás oka pedig az életmódunk. A stressz, a szmog, a vegyi anyagok mind romboló hatást gyakorolnak a szervezetre. A rombolást kivédeni és a károkat helyrehozni pedig energiaigényes, vagyis tápanyagigényes folyamat. Ezek összességében eredményezik azt, hogy ma az emberek jelentős része relatív tápanyaghiánnyal éli a mindennapjait.

Kiemelt időszakok

Az ember életének vannak kiemelten tápanyagigényes részei. Ilyen a várandósság is, amelyhez a fokozott tápanyagbevitel elengedhetetlen, és ma már ezt a szakemberek ajánlása alapján is többnyire várandósvitaminnal lehet elérni az étkezés mellett. Azonban van, amire figyelni kell. A téma elején volt szó róla, hogy a növényi táplálékból a vas felszívódása alacsony, aminek az oka az, hogy nincsenek meg mellette azok az anyagok, melyek segítenék a beépülését. Ez nem csak a vas esetében igaz, minden anyag beépülését segítik más anyagok, mint a cink és a réz esetében, vagy éppen a D-vitamin és a kalcium kapcsolatában. Vagyis a kiválasztott vitaminkészítménynek komplexnek kell lennie. Kiemelten fontos az is, hogy biológiailag aktív kötéssel legyenek jelen az anyagok (pl.: -citrát; -glükonát), hiszen így azok felszívódási aránya akár 80%-kal is jobb lehet. A hízás elkerülése és a magzat legjobb ellátása miatt pedig a vitaminnak illeszkednie kell az eltérő trimeszterek eltérő igényeihez is.