A meddőség réme sajnos egyre és egyre több párt érint a világon, nem csoda hát, ha egyre több “házi praktika” is megjelenik arra vonatkozóan, hogyan is lehet növelni a várandósság kialakulásának esélyét. Ezek közül most négyet veszünk górcső alá.

Naptározás

Érdemes tisztázni, hogy a teherbeesésre a ciklusban az ovuliáció idején van a legnagyobb esély, 25% körüli. Ez azt jelenti, hogy a naptárazás messze nem akkora butaság, mint elsőre tűnik, sőt!

Szexpózok

Szex nélkül természetes módon nem foganhat gyermek, de az, hogy ezt miképpen, milyen pózban tesszük, teljesen mindegy. Sem egyik, sem másik helyzet nem jobb, mint a többi, a fontosabb inkább az, hogy a spermiumok feladatát ne nehezítsük azzal, hogy az aktus után egyből felállunk. Egy kis henyélés, egymás társaságának élvezet a családalapításhoz is hozzájárulhat.

Ételek

Sokszor elővett lehetőség, hogy a megfelelő ételeket fogyasztva növelhetjük a teherbeesés valószínűségét. És ez igaz is – lenne, abban az esetben, ha az élelmiszerekből bevitt tápanyagokkal képesek lennénk fedezni a szükségleteket. Ez azonban az elmúlt 50 év során szinte lehetetlenné vált a tömegtermelés és a vegyszerezés hatására lecsökkent tápanyagtartalomnak köszönhetően.

DE! A tápananyagok valóban képesek megnövelni a várandósság kialakulásának lehetőségét, méghozzá jelentős mértékben! Csupán ehhez ma már nem csak az étkezésre kell odafigyelni, hanem várandósvitaminnal is érdemes rásegíteni a tápanyagpótlásra. Persze csak akkor érhetünk el eredményt, ha a bevitt tápanyagok megfelelően hasznosulnak is. Ehhez figyeljünk, hogy azok szerves kötéssel legyenek jelen a készítményben (-citrát és -glükonát kötések), hogy komplex, sok anyagot tartalmazó készítményt válasszunk (az egyes anyagok segítik mások hasznosulását), és hogy a készítmény megfelelően tagolt is legyen (minden trimeszternek eltérő igényrendszere van!).

Boldogság

Alapvető szükséglet! A stressz ugyanis komoly rombolást visz véghez a szervezetben, melynek kijavítása tápanyagigényes folyamat, és mint azt említettük, abból sajnos egyre kevesebb jut a szervezet (nem véletlen, hogy napjainkban 2 milliárd ember küzd tápanyaghiányos állapotokkal).

Mivel iktassuk ki a stresszt? Ez az egyik legnehezebb kérdés, de mindenképpen sokat tehetünk ellene, ha kivizsgáltatjuk magunkat és a párunkat, és a tápanyagok megfelelő pótlásáról gondoskodunk mindkét nem esetében!