Tudjuk, hiszen számtalan tanulmány már rámutatott arra, hogy mekkora jelentősége is van a D-vitaminként ismert, hormonszerű anyagnak a szervezetben. Nem csak a felnőttek esetében, hanem a gyerekeknél is, sőt, a magzatok fejlődése szempontjából is kiemelkedő értéket képvisel. Egy friss kutatás most az értelmi képességek fejlődése és a D-vitamin közt tárt fel összefüggést!

D-vitamin

A Seattle-i Gyermekkutató Intézet Gyermekegészségügyi, Viselkedési és Fejlesztési Tanszékének kutatója, a tanulmány vezetője, Melissa Melough a vizsgálatai során azt találta, hogy összefüggés van a gyermek IQ szintje, illetve a terhesség alatt a nők D-vitamin ellátottsága között. A tanulmányban részt vevő nők közt sok kismama volt nagyobb kockázatnak kitéve a D-vitamin hiányának szempontjából.

Hiány

Sajnos szomorú tény, hogy a lakosság jelentős hányada D-vitamin hiánnyal küzd, még a gyerekek is. Ez ellen pedig nagyon nehezen teszünk, hiszen a munkánk sokszor egy zárt térbe kényszerít minket, ahol a napsugarak nem érhetnek el, a legégés ellen pedig hosszú ruhákkal védekezünk, vagy fényvédő szerekkel kenjük magunkat, melyek mind rontják a D-vitamin képzési arányát a testben.

A pótlás viszonylag könnyen megoldható, bár a kismamák esetében azért összetettebb a kérdés, hiszen nem csak a D-vitaminra van szükségük, de ebben egy jó várandósvitamin nagy segítséget tud nyújtani.

D2 – D3

Nem véletlen, hogy a dobozokon kötelezően szerepeltetni kell, milyen típusú D-vitaminnal is állunk szemben. A D2 hasznosulása a D3-hoz képest jóval alacsonyabb, mivel előbbi még átalakításra szorul ahhoz, hogy a test érdemben tudjon vele foglalkozni.

Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy a várandósvitaminokban is figyelni kell arra, hogy a termék D3-vitamint tartalmazzon. Illetve nem csak erre, hanem érdemes olyan terméket választani, mely a lehető legtöbb anyagból a biológiailag aktív formát tartalmazza, hiszen így a felszívódás lényegese, akár 80%-kal is jobb lehet (a biológiailag aktív kötési formák praktikusan a -citrát és -glükonát kötéseket jelentik, pl.: cink-citrát, réz-glükonát).

A D-vitamin hasznosulása még jobb, ha más anyagok is jelen vannak, például a kalcium. Az egyes anyagok ugyanis segítik mások hasznosulását, ami tovább fokozhatja hatékonyságukat. Ezen kívül egy várandósvitamin esetében kiemelt jelentősége van a megfelelő tagolásnak is, hiszen az egyes trimesztereknek eltérő az igényrendszerük, nem pont ugyan azokat az anyagokat, és nem pont ugyan olyan dózisban igénylik, és ez bizony nagyon fontos szempont!