Amikor egy kismama a pocakját nézi, az öröm mellett szinte mindig jelen van a félsz is. Nem csak az esetleges betegségek miatt, hanem a koraszülés lehetősége okán is, mely sajnos meglepően sok babát érint világszerte. Az okok kutatása során pedig azt is láthatjuk, hogy mi magunk is nagyon sokat tehetünk azért, hogy a koraszülés réme egészen aprócskává zsugorodhasson a várandósság alatt.

Koraszülött

A WHO útmutatása alapján azokról a babákról van szó, melyek a 24. és a 36. hét között jönnek világra, súlyuk 500 grammnál magasabb, de nem éri el a 2500 grammot, és persze életjelenségeket mutatnak. A koraszülött babák aránya világszerte 8-10% körüli.

Kor

Sajnos a kor komoly befolyásoló tényező lehet. Mind az idősebb, mind a túlságosan fiatal kismamák esetében fokozott a koraszülés veszélye.

Apa?

Igen, akármilyen hihetetlen is, az édesapa is erősen beleszól abba, hogy a baba mikor is jön a világra. A koraszülés esélyét ugyanis jelentősen képes növelni az is, ha a spermium minősége romlik – mely folyamatnak számtalan oka lehet.

70%

Ha a leggyakoribb okot keressük, mely koraszüléshez vezet, akkor az sajnos egyértelműen a felszálló fertőzés. Ez a koraszülések nagyjából 70%-ért felelős. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a hüvelyi fertőzés kialakulása igen gyakori, a várandósság során pedig az immunrendszer visszafogottan üzemel.

Lehet tenni ellene

Alapvetően több dolgot is tehetünk a felszálló fertőzések, sőt, tulajdonképpen bármilyen hüvelyi fertőzés ellen. Egyrészt a belső védelem fontos. Ehhez hatalmas segítséget jelenthet a cink és a réz, melyek a szervezetben antibakteriális, antivirális és fungicid tulajdonságokkal is bírnak. A szervezetbe juttatásuk mellett a hasznosulásukról is gondoskodni kell, így ezek az anyagokat is (és igazából minden más anyagot is) érdemes szerves kötési formában bejuttatni (cink-citrát; réz-glükonát), komplex, vagyis sok anyagot tartalmazó készítményből. Egy megfelelően tagolt, jó várandósvitamin erre tökéletesen alkalmas lehet – persze ha szerves formában tartalmazza az említett anyagokat is.

Emellett a külső védelemről is érdemes gondoskodni. Minden együttlét alatt a várandósság során érdemes óvszert használni, illetve kerülje a kismama a tanga viselését, illetve rövid ruházatban inkább egy kendőre vagy törölközőre üljön. Az intim mosakodószerekkel kapcsolatosan pedig sokszor olvashattunk, hogy többet árthatnak, mint használnak, így inkább kerüljük el a várandósság alatt, vagy kérjük orvos véleményét.