Bár tudjuk, hogy vannak vele komoly problémák, de szeretjük a cukrot, mely megédesíti a napjainkat. A finomított cukornak azonban olyan hátulütői is vannak, amik miatt családtervezésnél érdemes elgondolkodni rajta, megéri-e használni…

A cukor és a problémák

A túlzott cukorfogyasztás hátrányai közt természetesen meg kell említeni a kettes típusú cukorbetegség, vagy az inzulinrezisztencia lehetőségét is, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a cukor feldolgozásához B1, B3-vitamin, cink és króm szükséges a szervezetnek nagyobb mennyiségben. A sok cukor fogyasztása pedig ezeknek az anyagoknak a hiányát is okozhatja.

Hiányállapot

A B-vitaminok hiánya ugyanúgy megnehezíti, adott esetben ellehetetleníti a terhesség létrejöttét, mint a króm hiánya. A cink esetében ráadásul azzal is számolni kell, hogy ha a terhesség létre is jön, cinkhiány esetén nagyobb a vetélés kialakulásának kockázata, mivel ilyenkor könnyebb összeszedni egy hüvelyi fertőzést. A felszálló hüvelyi fertőzések pedig a vetélések mintegy 70%-ért felelősek! A hiányállapotok emellett növelhetik a koraszülés, a vetélés és a genetikai gondok kialakulásának kockázatát, valamint olyan betegségeket generálhatnak, melyek mellett a családalapítás komoly nehézségekbe ütközik!

Pótlás

Azt tudjuk, hogy ma már a szakemberek többsége javasol valamilyen várandósvitamint a terhesség idejére. Azonban a fentiekből is jól látszik, hogy a vitamin, ásványi anyag és nyomelempótlás már a család tervezésétől szükséges lehet.

Ilyenkor is tökéletes választás a várandósvitamin, ha megfelel néhány alapkövetelménynek. Az első a megfelelő tagoltság. A várandósság kialakulásának elősegítéséhez ugyan azok az anyagok szükségesek, melyeket a szervezet az első trimeszter során is igényel. Azonban fontos, hogy a trimeszterek tápanyagigénye nem azonos!

A vitaminkészítmény esetében kiemelt jelentőségű, hogy a bevitt anyagok hogyan hasznosulnak. A felszívódás elősegítésére mindenképpen komplex anyagot válasszunk, így az egyes anyagok segítik mások hasznosulását pl.: vas-C-vitamin, réz-cink, stb.). Emellett ügyeljünk, hogy a lehető legtöbb anyag szerves kötésben legyen jelen. A praktikusan -citrát és -glükonát kötési formák ugyanis akár 80%-kal is jobb hasznosulást eredményeznek, ami nem elhanyagolható arány!