A preeclampszia egy olyan betegség, amiről az emberek elég keveset tudnak, holott sajnos világszerte ez a második leggyakoribb gyermekágyi halálok. A betegség kialakulásának okai sajnos ismeretlenek, ám egy friss vérteszt lehetővé teszi szűrését. Hatékonyan fellépni ellene azonban továbbra is csak a megelőzéssel lehet! 

Szűrés 

Még 2023 júliusában publikálták a Journal of Lipid Research folyóiratban a Virginia Egyetem kutatói, hogy egy olyan vértesztet fejlesztettek, mellyel képesek kimutatni a terhesség kezdeti szakaszában a preeklampszia kockázatát. Ennek jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha azt is hozzátesszük, hogy ezt a betegséget igen nehéz felismerni, a betegek a kezdeti szakaszban még csak rosszullétet sem érzékelnek belőle. Ez pedig különösen nagy gond, hiszen a terhességi toxémia néven is ismert betegség világszerte a második leggyakoribb gyermekágyi halálok, évente mintegy 70 000 nő életét követeli és ennél is több esetben szenvednek a betegek a szövődményeitől. 

Preeklampszia 

A vérnyomásemelkedés és a vizeletben a fehérje szintjének emelkedése utalhat a betegség jelenlétére. A terhesség első trimeszterében kialakuló probléma, következményei igen súlyosak lehetnek, a szervi károdoástól kezdve a méhlepény leválásán keresztül egészen a halálig. Sajnos a babára nézve is komoly következményekkel lehet számolni, melyek közt szerepel az alacsony születési súly, a koraszülés, illetve a halál is. 

A betegség sajnos hosszabb távon is képes szövődményeket létrehozni, melyek a szív és érrendszert érintik. A későbbiek folyamán ezt a rendszert érintő gondok kockázatát is jelentős mértékben képes emelni a preeklampszia. 

Kezelése 

Jelenleg sajnos a kezelés csak a méhlepény eltávolításával oldható meg, ami a 37-38. Héten történhet meg, mely természetesen a szülés szükségességét is jelenti. A betegség jelentkezésének kockázatát növeli az első terhesség, az IVF (mesterséges megtermékenyítés) kezelés, a 18-40 éves életkor, illetve a túlsúly. A betegség elleni fellépéshez a kulcs a megelőzés. 

Megelőzés 

A megelőzés egyik hatékony módja, ha a szervezet normál működését biztosítani tudjuk, ennek kulcsa a normál tápanyagellátottság, melynek elérése nem is olyan egyszerű, feltétlenül szükséges hozzá a rendszeres mozgás és a kiegyensúlyozott életmód, ám sokszor ez is kevés. 

Napjainkban az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent, míg a környezeti ártalmak romboló hatásai sajnos egyre csak emelkednek, így nem csoda, ha a mikrotápanyagok pótlását – különösképpen a terhes nők esetében – már a WHO is javasolja. Azonban a pótlás mikéntje nagyon nem mindegy, hiszen a bevitt anyagok hasznosulása ebben az esetben központi kérdés! 

A tápanyagpótlás remeke eszköze lehet egy várandósvitamin – nem véletlen, hogy mára a szakemberek zöme is javasolja a készítmény szedését -, az azonban nem mindegy, melyik mellett döntünk. A legtöbb vitaminkészítményben ugyanis az anyagok szervetlen formában vannak jelen, így hasznosulásuk is siralmasan alacsony. Érdemes olyan étrendkiegészítőt keresni, melyben az anyagok szerves, biológiailag aktív formában vannak jelen, így azok hasznosulása is akár 80%-kal jobb lehet! Emellett keressük komplex, sok összetevős készítményt, hiszen az egyes anyagok segítik mások hasznosulását, ahogyan azt a cink és a réz, a D-vitamin és a kalcium, vagy éppen a vas és a C-vitamin esetében is láthatjuk. 

Mindenképpen tisztázni kell, hogy a terhesség három trimeszterre, három eltérő igényű fejlődési szakaszra tagolódik. Ez azt is jelenti, hogy egyetlen tabletta nem lesz képes a tápanyagpótlás ideális megvalósítására az egész várandósság alatt. Az első trimeszter és a felkészülési szakasz tápanyagigényei ugyanis nem azonosak a második trimeszter igényeivel, és mindezek eltérnek a harmadik trimeszter és a szoptatás egységének időszakától, vagyis olyan készítményt kell keresni, melyt ezt a tagoltságok képes megfelelően kiszolgálni!