Végre itt a tavasz, csicseregnek a madarak és mozgolódnak a hormonok. A szerelem évszaka érkezik, mikor a szoknyák és a pólók is egyre rövidebbek, aminek a férfiak kifejezetten örülnek. Sőt, tavasszal a családalapítás esélyes is megnő – igaz, csak erre alapozni azért kevés lenne.  

A tavasz az ébredésé 

Tavasszal ébred a természet, a növényzet, a rovarok, ébred a libidó, így logikus lenne a természet részéről, ha a termékenység is emelkedne. És ez így is van – legalábbis néhány tanulmány szerint. Más tanulmányok a nyarat hozzák ki nyertesnek, megint mások az őszt. A tél azonban nem szerepel a listán. Logikusan következik a fentiekből, hogy bár lehet némi ráhatása a termékenységre az évszakoknak, de ez nem számottevő. Vagyis, ha családot szeretnénk, de a baba sokat várat magára, ne a tavaszi zsongástól várjuk a megoldást. 

Mennyit segíthet? 

Tavasszal a hormonrendszer kissé változik, több napfény ér minket, ami több D-vitamin jelent, többet mozgunk és a friss gyümölcsök és zöldségek is többször kerülnek az asztalra. Ebből pedig jól látszik, hogy nem a naptár, sokkal inkább a tápanyagok jelentik az okot arra, hogy miért is jobb a termékenységi mutató – a fentiek pedig a tél kivételével szinte minden évszakban igazak. De akkor miért nem tűnik el ilyenkor a terméketlenség? 

Tápanyagok! 

A terméketlenség mögött állhatnak betegségek és genetikai tényezők is – ezen a tápanyagok sajnos nem sokat tudnak változtatni, szakorvosra is szükség lehet. Azonban a leggyakoribb ok a tápanyaghiány, ami ugyan enyhül a tavasz beköszöntével, de meg nem szűnik. Ez még a D-vitamin hiány esetében is igaz, hiszen a hazai lakosság túlnyomó többsége nyáron is D-vitamin hiánytól szenved. 

Pótlás 

A kiegyensúlyozott étkezés és a tavasszal sokaknál elérkező friss zöldség és gyümölcs Kánaán már nagyon jó lépés a megfelelő pótlás felé. Azonban a tömegtermelés és a környezeti hatások sajnos az élelmiszerek beltartalmát is jelentősen csökkentették – az utóbbi néhány évtizedben akár 50%-kal is. Ennek megfelelően a vitaminkészítmények szerepe felértékelődik. 

DE! Nem mindegy, milyen készítmény mellett tesszük le a voksunkat! A férfiak igényei eltérnek a nőkétől, vagyis érdemes kifejezetten számukra összeállított, lehetőleg sok tápanyagot tartalmazó készítményt választani. A komplexitás a hasznosulás miatt fontos, mely a leginkább kiemelt feladata a készítménynek.  

Messze nem elég ugyanis csak bevinni a tápanyagokat. Ha azok nem megfelelő formában vannak jelen, hasznosulásuk siralmasan alacsony. A szervetlen kötések esetében – mint a karbonátok – ez a helyzet. Lényegesen, akár 80%-kal is jobb hasznosulást lehet elérni a szerves, biológiailag aktív kötésben bevitt anyagokkal (ezek jellemzően a -citrátok és a -glükonátok), így az eredmény is előbb és látványosabban jelentkezik. Ez pedig nem csak a termékenység fokozódása, hanem a teljesítmény fokozódása is, mind a sportban mind pedig az élet más területein.