Az egészségesebb életmód felé menetelve ma már egyre több férfi kezd valamilyen rendszeres mozgásba, ami nagyon jót tesz a termékenységüknek is – legalábbis egy bizonyos pontig. A sport ugyanis bár nagyon egészséges, sokszor rámutat olyan tápanyagok hiányára, melyek a termékenység fenntartásában – ezen keresztül a hormonrendszer egyensúlyának fenntartásában – is komoly szerepet játszanak.

A sport és a tápanyagok

Amikor végre rászánjuk magunkat a rendszeres mozgásra két dologgal találkozhatunk szinte minden esetben. Az első az a jó érzés, hogy a mozgás miatt energikusabbak leszünk, a második az izomgörcs. Ennek hátterében a legtöbbször a magnéziumhiány húzódik meg, ami jól ismert tény, éppen, éppen ezért sokan szednek is magnéziumot. A gond ennek ellenére rendszeresen visszatér…

Hasznosulás

Ahhoz, hogy a bevitt anyagokat a szervezet képes legyen beépíteni egy sor átalakításon kell keresztül essenek. A magnézium rendszerint szervetlen kötésben kerül a szervezetbe, így nagyon sok energiába kerül, míg hasznosítható formára variálja azt a test. Ha azonban szerves, biológiailag aktív formában visszük be (magnézium-citrát), akkor a hasznosulási arány akár 80%-kal is javul – ez egyébként minden szerves kötésben bevitt anyag esetében igaz. Szerves kötésben a testnek kevesebb energiát kell fordítani az átalakításokra, vagyis lényegesen nagyobb arányban képes hasznosítani az adott anyagot is.

Emellett azonban a segédanyagok is kiemelten fontosak a hasznosulás fokozása érdekében. A magnézium esetében ismert a B6-vitamin támogató hatása, de azt kevesebben tudják, hogy a D-vitain, az E-vitamin és például a kalcium is hasznos segítője a magnéziumnak. Éppen ezért, amikor kiválasztjuk a megfelelő vitaminkészítményt a magnézium pótlására, akkor tartsuk szem előtt, hogy magnézium-citrát formában legyen jelen az anyag (illetve a lehető legtöbb anyag szerves kötésben, -citrát és -glükonát formában legyen), valamint azt, hogy megfelelően komplex, sok összetevős legyen a készítmény.

A magnézium az izmokon túl

Az izomgörcsök elkerülése mellett a többek közt a magnézium felel a pszichológiai funkciók normál szinten tartásáért, a csontozat és a fogak állapotáért, de a termékenységbe is beleszól, mivel szerepe van a megfelelő sejtosztódásban is. A spermatogenezis során ugyanis a magnézium hiányában a spermiumok kialakulása hibás lehet, ez csökkent spermiumszámot, valamint a spermiumok minőségének romlását hozhatja magával.