A terhességi toxaemiával sokszor foglalkoznak a cikkek, azonban azt sokkal kevesebben említik meg, hogy meddig fajulhat a dolog. Bár ez igen ijesztő, mégis foglalkozni kell vele, hiszen sokszor megelőzhető lenne a kialakulása.

Toxaemia = mérgezés?

Egy kevés latin ismeretével az emberek rendszerint megértik, hogy a terhességi toxaemia kifejezés valamilyen mérgezést takar. Erre gyanakodtak ugyan is az orvosok, mikor a betegséggel találkoztak, ám dacára a tünetek mérgezésre utaló voltának, mind a mai napig nem sikerült bizonyítani toxin jelenlétét a kór során.

Komolyan kell venni.

A terhességi toxaemia nem játék. Szomorú tény, hogy a három vezető halálok közt van jelen, melyek a szülést átélő nőket veszélyeztetik. Egyik legsúlyosabb formája a sokak által jól ismert HELLP szindróma is.

Mi az oka?

A toxaemia jelenlétére a fehérjevizelés, illetve a terhességi magasvérnyomás hívja fel a figyelmet.

A toxaemia – így pedig a HELLP szindróma kialakulása is három fő okhoz köthető. Az első a genetika, a második a méh és a méhlepény közti elégtelen vérkeringés. Ez a kettő kifejezetten orvosi terület, mi magunk nem sokat tehetünk ellene. A harmadik kiváltó ok azonban nagyon is a mi asztalunk, ez ugyanis a táplálkozás. Az elégtelen tápanyagellátottság, valamint a kalcium anyagcsere zavarai ugyanis könnyen vezethetnek a terhességi toxaemia kialakulásához.

Többek közt ez az oka annak, hogy ma már a szakemberek jelentős többsége javasolja a kismamáknak, hogy szedjenek várandósvitamint. Ez persze nem váltja ki a tudatos, egészséges táplálkozást, de ideális esetben remekül kiegészíti azt. Azonban itt ki kell emelni, hogy ez csak ideális esetben van így.

Sok várandósvitamin ugyanis szervetlen, biológiailag inaktív kötésekkel tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat, amiknek így a felszívódása szánalmasan alacsony. Éppen ezrét érdemes olyan készítményt választani, melyben az anyagok biológiailag aktív, szerves kötéssel vannak jelen, ez praktikusan -citrát és -glükonát kötési formákat jelent, így ugyanis az anyagok felszívódási, hasznosulási aránya akár 80%-kal is nőhet. A kiváló eredmény érdekében mindenképpen legyen komplex a készítmény, hiszen az egyes anyagok segítik mások felszívódását, valamint arra is ügyeljünk, hogy trimeszterenként a megfelelő anyagokkal szolgálja ki a szervezetet, hiszen minden trimeszternek más és más a vitamin, nyomelem és ásványi anyag szükséglete!