A fogamzásgátlók hatásaival már sokszor foglalkoztunk, arról azonban kevesebb szó esett, hogy mi történik az után, hogy a tablettákat elhagyjuk. Mert bizony történnek dolgok, méghozzá nem is kevés, ez pedig jelentősen befolyásolja a családalapítást is!

A megvonásos vérzés vége

Már tudjuk, hiszen sokszor foglalkoztunk vele: fogamzásgátló mellett nem menzesz, hanem megvonásos vérzés jelentkezik. Az az elképzelés pedig, miszerint fél évet várni kell a családalapítással a tabletta letétele után a hormonok ürülése miatt, téves. Sokszor szinte azonnal jöhet is a baba. Sőt, sok esetben a tabletta letétele után a szervezet turbó fokozatra kapcsol, és megugrik az ikerterhesség valószínűsége is.

Jó vagy sem?

Egyik sem, hiszen ez helyzetfüggő, de tény, hogy egy ikerterhesség bizony nagyobb odafigyelést igényel.

Sajnos még ma is sok esetben írnak fel fogamzásgátlót a rendszertelen menzesz “kezelésére”. Ezzel azonban csak elfedik a gondot, mely a tabletta szedésének abbahagyását követően ugyan úgy jelen lesz. Vagyis, ha a terhesség ki is alakul, mindenképpen támogatásra szorul majd – ez egyébként szinte kivétel nélkül minden várandósságra igaz.

Tápanyagok

Ikerterhesség vagy sem, a szervezet támogatása a várandósság alatt kifejezetten javasolt dolog, mára a szakemberek zöme támogatja a várandósvitamin szedését. A jó készítmény pedig sokat segíthet! Ehhez a tápanyagokat szerves formában kell tartalmazza (-citrátok és -glükonátok), komplexnek kell lennie, és megfelelő tagoltsággal kell, hogy rendelkezzen. Első kettő a felszívódás/hasznosulás miatt fontos, míg a harmadik gondoskodik arról, hogy a három eltérő trimeszter eltérő igényrendszere a lehető legjobban legyen kielégítve.