Tudjuk, hogy a gyermekvállalás egyre későbbre tolódik, ahogyan azzal is tisztában vagyunk, hogy jellemzően az édesapa valamivel idősebb, mint az édesanya. Ha azonban maga a szülés is kitolódik, akkor az apává válás időpontja is későbbre esik, ilyenkor pedig a történésekbe már sokszor az urológiai problémák is beleszólnak.

Urológiai gondok?

Ha urológiai, urogenintális panaszok, akkor öregkor – legalábbis a férfiak fejében így él a tétel. Holott már 40 éves kortól javasolt az évenkénti szűrés, és sokszor már ez előtt is jelentkezhetnek gondok, ezek pedig sok esetben a termékenységre is csapást mérnek. Ez pedig baj, hiszen a legtöbb férfi nagyjából 35-45 között válik, vagy inkább válna apává.

Miért baj?

Az urogenitális rendszer betegségei nem csak kellemetlenek és fájdalmasak lehetnek, hanem befolyásolhatják a spermiumtermelést és a spermiumok minőségét is – ezekkel pedig alapból nem áll éppen jól az erősebbik nem. A spermiumszám csökkenése nehezíti a teherbeesést, míg a minőségi gondok akár jelentősen megemelik a vetélés, koraszülés és a genetikai gondok kialakulásának lehetőségét.

Spermatogenezis

A spermiumképzés egy ciklikus folyamat, melynek igen magas a tápanyagigénye. A betegségek és a környezeti ártalmak szintén nagy tápanyagmennyiséget vonnak el a szervezettől, hogy azokat a test képes legyen kompenzálni, visszafogni, adott esetben javítani.

A családalapítási képesség másodlagos fontosságú, vagyis a test más, létfontosságú funkciók fenntartásához innen is von el tápanyagokat, aminek eredményeként a termékenység sérül. A helyreállításhoz a megfelelő tápanyagpótlás hatalmas lökést adhat. Ez azt jelenti, hogy szerves, biológiailag aktív formában érdemes bevinni az anyagokat a szervezetbe, így azok hasznosulása 80%-kal is javulhat. Emellett a tápanyagpótlás komplex formában, minél több anyag egyszerre történő bevitelével javítható. Ezeket alapesetben a táplálkozással meg lehet oldani, de sajnos mára az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent a vegyszerezésnek, tömegtermelésnek, légszennyezésnek és sok más gondnak a hatására, így az étkezés önmegában sokszor már nem tudja fedezni a teljes tápanyagigényt.

A férfiak ilyenkor a fent említett kritériumoknak megfelelő férfivitaminnal tehetnek sokat az egészségükért, és persze azzal, ha hajlandóak orvoshoz fordulni a problémáikkal. Bár az intim tájak a férfiak számára kiemelten fontosak, ha gond adódik velük, mégis inkább titkolják, és orvoshoz többnyire már csak akkor fordulnak, ha komolyabb fájdalmaik vannak.