Tudjuk, hogy van férficiklus, nem meglepő, hogy van férfiklimax is. Ebben az esetben is hormonális változásról van szó, mely a tesztoszteront érinti, és nagyjából 45 éves kor körül kezdődik. Azonban elhúzódó, lassú jelenségről van szó, hiszen 60-65 éves kor körül zárul. Következtében a hízás, az izomerővesztés de még a herék zsugorodása is jelentkezhet A tünetek közt – akárcsak a nőknél – fellelhető az ingerlékenység, a hőhullámok, az alvászavarok a libidó csökkenése, illetve a férfiaknál a spermiumtermelésre is hatással van, jelentős mértékben is képes lehet csökkenteni azt, sőt, következtében akár az ejakulátum is elmaradhat. Ha már kialakult a gond, hormonpótlással lehet kezelni. A tesztoszteron szint csökkenését azonban nem szabad félvárról venni, hiszen ez több, komoly betegséget is generálhat, köztük az olyan anyagcsere betegségeket, mint a cukorbetegség. Meg kell jegyezni, hogy az andropauza a férfiak mintegy 15-20%-át nem érinti, a többiek számára pedig a megelőzés lehet a legjobb módszer, hogy elkerüljék a kellemetlen következményeket. A megelőzés az egészséges életmóddal lehetséges, hiszen a tesztoszteron termelésnek ez az alapja. Ma már azonban nem olyan egyszerű az egészséges életmód betartása, mert bár a mozgás egyre nagyobb szerepet kap a mindennapokban, a tápanyagbevitel átalakult. Az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent, míg a minket érő környezeti hatások rombolása egyre erősebben van jelen. Ennek megfelelően sokszor ma már tápanyagpótlásra szorulunk még egészséges étkezés mellett is. A férfiak esetében ennek remek eszköze lehet egy jó férfivitamin, ami megfelel az alapkövetelményeknek. Ezek lényege, hogy a hasznosulás a lehető legjobb legyen. Ezért a férfivitaminok közt is érdemes azokat keresni, melyek a lehető legtöbb anyagot szerves kötési formában tartalmazzák. A praktikusan -citrát és -glükonát kötési formákkal ugyanis a hasznosulás akár 80%-kal is javulhat. Emellett az összetettség is fontos, hiszen az egyes anyagok segítik mások hasznosulását. Igaz ez a cink és a réz kapcsolatában, de tetten érhető a vas és a C-vitamin esetében, illetve számtalan más anyag esetében is Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a nők és a férfiak messze nem különböznek annyira, mint azt elsőre képzelnénk. Ahogyan ma már tudjuk, hogy létezik a férfiak ciklusa is, mely ugyan nem havonta ismétlődik, de jelen van, úgy létezik a menopauza férfi megfelelője, az andropauza is, mely az erősebbik nemet igen nagy arányban érinti.
Az andropauza
Tünetek
Kezelése
Trimeszter Termékenységi Klinika
Babát szeretnél? Jelentkezz be a Trimeszter Termékenységi Klinikára!
Örömmel jelentjük be, hogy klinikánk hamarosan megnyit november elején, termékenységi konzultációra már foglalhatóak időpontok!