A műanyagok férfi termékenységre gyakorolt hatásairól igen sok anyagot találhatunk a neten. Bár ezek főleg a BPA hatásaival foglalkoznak, azért sejthető belőlük, hogy a többi műanyaglágyító szer sem éppen a legjobb az emberi szervezet számára. A ftalátok egy másik csoportjáról, a DEHP-ről kevesebb szó esik, holott úgy tűnik, generációkon átívelve rombolják a férfiak termékenységét!
DEHP
a dietilhexil-ftalát a PVC lágyítására használt anyag, a ftalátok közé tartozik. Igen széles körben hasznosítják, az orvosi eszközöktől kezdve a cumiig szinte mindenhol megtalálható. Sajnos azonban nem tesz jót a szervezetnek. Nem csak egyes ráktípusok kialakulásának kockázatát emeli meg, de tanulmányok már évekkel ezelőtt rámutattak arra is, hogy a férfiak termékenységére is hatással lehet, mi több, ezt a hatást generációkon átívelve fejtik ki.
Termékenység – és még sok más!
A termékenységre két oldalról is csapást mér a DEHP. Egyrészt csökkenti a spermiumok számát, másrészt rombolja a tesztoszteronszintet. Ez utóbbi azonban amellett, hogy termékenységi gondokat okoz, egy sor másik működésbe is erősen beleszól, ráadásul más hormonok termelését is eltolja. Így adott esetben hozzájárulhat az ösztrogéndominancia kialakulásához, a csontsűrűség leromlásához, illetve szerepet játszik a hajhullás vagy éppen az izomtömeg csökkenésében is.
Kutatással igazolták a szakemberek, hogy a DEHP-nek kitett hím egerek utódaiban is jelentkezett az anyag romboló hatása, sőt, még ezen egerek utódai esetében is megfigyelhető a spermiumszám csökkenése, illetve a tesztoszteronra gyakorolt negatív hatás. Ez pedig azt is előre vetíti, hogy az emberek esetében szintén ilyen hatást válthat ki ez az anyag, és ha azt is megnézzünk, milyen gyakran kerülünk vele kapcsolatba, akkor bizony nem áll jól a szénánk.
Lehetőségek
A ftalátok elkerülése nem könnyű feladat, tökéletesen nem is megvalósítható. Mert hiába iktatunk ki minden csomagolóanyagot vagy műanyag játékot az életünkből – ami alapból lehetetlen -, a gyártási eljárások során is kapcsolatba léphetnek az élelmiszerek ezzel az anyaggal, így bejuthatnak a szervezetünkbe. Igaz azonban az is, hogy az odafigyelés révén a bejutott mennyiség jelentős csökkenthető.
A bevitt mennyiség csökkentése mellett a kiváltott hatások kompenzálásával tehetünk sokat a rombolás ellen. Teljesen kivédeni sajnos így sem lehet, de a kiegyensúlyozott étkezés mellett a megfelelő tápanyagpótlás révén a szervezetünk hatékonyan képes harcolni az ilyen anyagok ellen is. Ehhez azonban napjainkban már pusztán az étkezés és a rendszeres mozgás már kevés. A tápanyagpótlás jól megoldható férfivitaminnal. Mivel kifejezetten a férfiak igényeire szabják, így ezek a termékek nagy segítséget jelenthetnek, de ehhez mindenképpen összetettnek kell lenniük, illetve természetesen szerves kötésben kell tartalmazzák a lehető legtöbb anyagot, hiszen így azok hasznosulása akár 80%-kal is nőhet!
Trimeszter Termékenységi Klinika
Babát szeretnél? Jelentkezz be a Trimeszter Termékenységi Klinikára!
Örömmel jelentjük be, hogy klinikánk hamarosan megnyit november elején, termékenységi konzultációra már foglalhatóak időpontok!